|
so:text
|
Hirtelen csöndre intették a tömeget. Egy magas, szép fekete ember lovagolt be fehér lovon az udvarra, a román paraszt fehér ruhájában. Hozzám közel állt meg, és én semmi szörnyűt vagy gonoszat nem láttam benne. Ellenkezőleg. Gyermeki, őszinte mosolya sugárzott szét a szánalmas tömegen, és egyszerre volt volt egy velük, ugyanakkor rejtélyes módon különálló tőlük. Karizma egy alkalmatlan szó hogy leírja a különös erőt, ami áramlott ez emberből. Találóbb ha azt mondjuk hogy egyszerűen része volt az erdőknek, hegyeknek, a Kárpátok hófödte csúcsain a viharoknak, valamint a tavaknak és folyóknak. És ott állt a tömegben, csöndesen. Nem volt szüksége beszédre. A csöndje volt az ékesszólás; erősebbnek látszott mint mi, erősebbnek látszott mint a prefektus döntése, mely megtagadta tőle a beszédet. Egy öreg, őszhajú paraszt néne keresztet vetett a mellén, és nekünk suttogta: "Mihály Arkangyal küldötte!" És aztán a kicsi templomharang elkezdett verni, és elkezdődött a mise, mely kivétel nélkül megelőzte a légionárius gyűléseket. Egy gyerek lelkében keltett mély benyomások nehezen halnak. Több mint negyed évszázada sosem felejtem el találkozásomat Corneliu Zelea Codreanuval. (hu) |
