|
so:text
|
A náci és a szovjet bűnvádi perrendtartás abban megegyezik, hogy elmossa a határt a büntetendő és nem büntetendő tett között: az első – a bűntényt a német nép érdekei ellen elkövetett bűncselekményként definiálja; az utóbbi – a proletariátus diktatúrája ellen irányuló cselekményként határozza meg. Vagyis az, amit „lélektelen burzsoá formalizmusként” bélyegeznek meg Keleten, némi biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a családfő hazatérhessen vacsorára, és ne hurcolják el olyan vidékre, ahol a jegesmedvék jól megvannak ugyan, az emberek már kevésbé. Ezekben az országokban a tudományosan kidolgozott kínzási módszerek sem alkalmazhatók, melyek hatására mindenki kivétel nélkül ugyanolyan lelkesen vállalja, akár elkövette a bűncselekményt, akár nem. A propaganda segítségével igyekeznek meggyőzni a népi demokráciák polgárait arról, hogy a jog Nyugaton csak fikció, és a hatalmon levők érdekeit szolgálja. Talán fikció, de semmiképp sem kedvez a hatalmon levőknek, akiknek alaposan meg kell dolgozniuk, amíg valóban rá tudják bizonyítani valakire, hogy vétkes. Az ügyvédek mindenféle jogi trükkökhöz, fellebezésekhez, ítéletmegsemmisítésekhez stb. folyamodnak. Persze azért akadnak a törvény leple alatt elkövetett bűntények is. Csakhogy a törvény éppen úgy megköti a hatalmon levők kezét, mint a polgárokét, ami esetenként erőt vagy gyengeséget jelent. (hu) |
